„Meg kell írnom, szükségem van rá”, írja Andrei Şerban könyve bevezetőjében. A mondat szíven ütő jelenideje, az Életrajz születése folyamatának mintegy cselekvő részévé teszi az olvasót. Az olvasás a múltat fölidéző látás és a szerző hangja hallásának együttes élményében részesít, amiképpen az európai hagyományban ismert vallomásos művek. Andrei Şerban önmagával folytatott dialógusa a színház semmihez nem hasonlítható erejével bír: számít ránk, velünk történik; és amiképpen a színházi előadás, ugyanúgy ez a – kivételes utat bejárt, önmagát előadásról előadásra olykor a botrányosságig elmenően megújító, nézőit és kritikusait következetesen próbára tevő rendező alkotói életútját bemutató – konfesszió sem hathat másképpen. Ellenállhatatlan, egyszersmind megkerülhetetlen könyv, személyes nézőpontja a világszínház csaknem fél évszázadának jelentős eseményeit – előadásokat, írókat, zeneszerzőket, rendezőket, színházi gurukat, színészeket, énekeseket, karmestereket, díszlettervezőket – olyannyira közel hozza az olvasóhoz, hogy a legmúlékonyabb művészetet, a színházat majdhogynem észrevétlenül megszeretteti a kényelmes vagy kétkedő kultúrafogyasztóval. (Visky András)

Megjegyzés: