„Túl lehet élni, amit mások követnek el ellenünk. De azt nem, amit mi csinálunk másokkal.”

Szakad a hó, késő este van. Egy könyvkiadó vezetője az irodájában ül, és a művészet, az irodalom etikai kérdéseiről ír beszédet. Aznap délután meglátogatta egy titokzatos és különleges nő – a nő azt állította, hogy egy sikeres író regénye, melyet a kiadó nemsokára nyomdába küld, valós eseményeken alapszik. Valós eseményeken, melyeket ő maga élt át. Erőszakon, kegyetlenségen. A beszédet író férfi a havazás miatt egész éjszakára az irodában ragad: át- meg átfogalmazza, újragondolja azokat a kérdéseket, melyek a nő szavai nyomán egyre kínzóbbak számára. 

A Magyarországon is népszerű dán írónő regénye – a Semmi című művéhez hasonlóan – súlyos morális és filozófiai kérdéseket feszeget.

Mit jelent az igazság? Mit jelent a fikció?

Hol húzódik a határ a művészet és a valóság között?

Mit engedhet meg magának egy író a művészet nevében?

Mi magunk határozhatjuk meg, kik vagyunk?

Hol kezdődik és hol végződik az egymás iránt érzett felelősségünk?

Megjelentesse a kiadó a könyvet, vagy sem?