Ez a kötet a magyar irodalom legismertebb verseit és azok átiratait tartalmazza. A kortárs irodalom kétszemélyes száguldó kommandója, a Lackfi János-Vörös István duó az Apám kakasa gyerekversátiratainak sikere után rávetette magát gimnáziumi kedvenceinkre meg nemkedvenceinkre, és az Ómagyar Mária-siralomtól az Erőltetett menetig maivá formálták a magyar irodalom legnagyobb verseit. Hány diák ismétli sziszegve, hogy tiszta szívvel betör, ha kell, embert is öl? Hányan ábrándoznak arról, hogy Párizsban járt az ősz? Hányan sóhajtják, hogy ez a sok szépség, mondd, mire való? Hányan viccelődünk vele, hogy isa, por és homou vogymuk, ez a három?
A vadonatúj versvariációk kicsit másról szólnak. Arról, hogy Isten áldd meg a magyart belső széthúzással. Vagy hogy na, srácok, még mi van széles e suliban szebb dolog az tornánál? Vagy hogy a tanárok idegére rámegyünk, rámegyünk, mert nincsen többé már agyunk. Vagy hogy megöl a dinófejű nagyúr. Vagy hogy Csaba bácsi nagy titokban a portfólióját mossa. Vagy hogy süvölt a tornéjdó a sztormi szkáj alatt. Vagy hogy lökött bulizásnak áldott szép ideje!
Röpdösnek a poénok, de nem csak ez a lényeg. Hanem hogy gúnyosan, merengve, örvendezve, mérgelődve, viccesen ámulhatunk rá közös dolgainkra, csapatépítő tréningre és budai büdösvízre, eltévedt zombira és hajnali gyilkosságra, sulibulira és világvégére. Életre, halálra.

Hozzászólok