Mit mondjon ma egy magyar író nemzetének? Mit mondhat, ami nyilvánosságot kaphat, ami nem mákony, nem hazugság, nem a valóság és az igazság ferdítése? Mit mondhat, ami az irodalom, tehát a nemzeti, emberi lelkiismeret nagy hangszóróján át teljes felelősséggel tájékoztatja a nemzetet a valóságról, a közvetlen és távoli tennivalókról?
Nem beleegyezni: ez a mi korunk különféle gyehennáiban az áldozatok egyik legerősebb fegyvere. Tragikus, hogy a legkülönb hősiesség, amire ennek a nemzedéknek módja van, gyakran nem a cselekvés, hanem az ellenállás hősiessége.
Ez az újkori menekülttömeg, melynek kataszterét még hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani, földrészeken és óceánokon át vándorol a világban, s e milliós tömegek száma a múló idővel nem apad, hanem gyarapszik. Hazájukon belül éppen úgy élnek a vasfüggöny mögött belső emigráns embermilliók, mint mások, akik e vasfüggönyön innen hazátlanok. A displaced person, ahogy hivatalosan nevezik ezt a tömeget, melynek mi is egyik atomja vagyunk, ma világprobléma.
Ulysses vasárnapi krónikája következik. Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.
Márai Sándor ulyssesi bolyongásaiban rádiófelolvasásai jelentették a szellemi összeköttetést otthonával. Ezek 1954-1955-ös, New Yorkban született anyagát adjuk most közre, melyben hírkommentárjain keresztül kíméletlen véleményt mond a Sztálin halálát követő zűrzavaros évek magyar és világpolitikai eseményeiről.
A rádiószereplések Márai számára a publicisztikát pótolták ekkor, és valóban: hangütésükben a kritikához állnak a legközelebb. Szigorú, gyakran nyers ítéletei mögött azonban feltárul saját zaklatottsága is. Aktuálpolitikai értelmezéseiben és éles portréiban újra és újra szembenéz önmaga tehetetlenségével, önigazolást keres emigránslétére. A felolvasások maguk is igazolásul szolgálhattak, hiszen hétről hétre szót emelt hazája ügyében. Saját hangján, engedmények nélkül ezt ekkor csakis egy New York-i stúdióban tehette meg

Hozzászólok