Miért tűnt el életünkből a lassan járj öröme, miért nem fogadjuk meg a tovább érsz jó tanácsát? Hová lettek a népdalok sosem siető vándorlegényei, akik a szabad ég alatt háltak, s egy cseh közmondás szerint a Jóisten ablakait nézegették? teszi fel a kérdést regénye elején Milan Kundera, és elmesél két vidéki utazást egy XX. századi rohanót és egy XVIII. századi ráérőset , valamint két szerelmi kalandot. Az író és felesége egy szállodává alakított Párizs környéki kastélyban tölti a hétvégét. A kastély, ahol a környékbeliek szerint a hajdani lakók kísértenek, a XVIII. században egy különös, libertinus szerelmi románc színhelye volt. A kaland nem mindennapi tapasztalatokat szerzett hőse a kastély parkjában összetalálkozik XX. századi hasonmásával, egy, a kastélyban zajló nemzetközi konferencia résztvevőjével, aki éppoly különös szerelmes éjszakát élt át. A két hős próbálná megosztani egymással érzéseit, élményeit, gondolatait, de próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Mintha nem is egy nyelven beszélnének. A világhírű szerző korunk két nagy egzisztenciális témáját vizsgálja-elemzi ebben a remekül megszerkesztett, igazi szellemi élvezetet nyújtó, vidáman ironikus, szórakoztató regényben: a rohanást (a történelemét és az egyénét), valamint az exhibicionizmust (az intellektuelek és a politikusok erkölcsi exhibicionizmusát, féktelen vágyát, hogy indiszkrét módon közszemlére tegyék magánéletüket).

Hozzászólok