A tizenhat észak-amerikai teológus által 2003-ban megfogalmazott Princetoni javaslat az ökumenizmus történetében páratlan dokumentum, amely a Carl E. Braaten és Robert W. Jenson által létrehozott Center for Catholic and Evangelical Theology (Katolikus és Evangéliumi Teológiai Központ) kezdeményezésére született. Aláíróinak többsége a régi, elbürokratizálódott és a politika fogságába esett ökumenével szemben egy új, alulról kezdeményezett, hitvallásos ökumenét képvisel. Nem egyházaik (ortodox, római katolikus, episzkopális, evangélikus, református, pünkösdista) nevében, hanem egyházaikhoz szólnak. Szerintük ma nem arra van szükség, hogy divatos világi áramlatok hatására a kereszténység kétezer éves tanítását revízió alá vegyük, hanem arra, hogy az ősi tanúságtétel ma is erőteljesen szólalhasson meg. Vallják, hogy a kereszténység mai megosztottsága és az ebbe való beletörődés bűn, amelyből a kivezető út egyedül a bűnbánat, és a Krisztusban már létező egység áldozatokkal járó kimunkálása: egy testben a kereszt által. 

„Az egyház egységének ajándéka egyelőre a jövőre vonatkozó ígéret Krisztusban. Az ígéret akkor teljesedik be, amikor megvalósul a közös istentisztelet, a közös tanúságtétel, amilor közös a meggyőződés és kölcsönös a törődés: mindez kifejezi azt, amit az Írás »elhívásotok egy reménységének« nevez (Károli), és ami az »egy Úrban, az egy keresztségben, az egy hitben« gyökerezik (Ef 4,4–5). Az evangélium igéje által Isten egymásnak rendel minket, hogy a közös élet és a közös misszió hivatását betöltsük. A keresztény hivatáshoz szorosan hozzátartozik az a reménység, hogy ez az egység a hit és az istentisztelet által tökéletességre fog jutni; jelenlegi tökéletlensége nem feledtetheti velünk szükségességét.”

„A keresztény egységet nem foghatjuk fel szentimentálisan, és a társadalmi kohézió alapjává sem tehetjük. A keresztény közösség sem nem emberi összetartozás, sem nem az önfenntartás intézményesített formája. A Szentlélek által megszentelt új közösségi élet ez, apostoli formával és tartalommal. Való igaz, hogy az Újszövetség azt sugallja, hogy a keresztény egység egyik lehetséges következménye a világtól való elkülönülés. Amikor egyes keresztények tanítása és magatartása olyannyira világi erők fogságába esik, hogy az evangéliumot ezáltal meghamisítják, az igazi egység az ilyen magatartás elutasítását, nem pedig igenlését kívánja. Ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, hogy e szempontok alapján nehogy igazoljuk az egyházak közötti megosztottságot. Ma sok konfesszionális közösségben és felekezetben súlyosabb benső megosztottság tapasztalható, mint az, ami egykor elválasztotta őket más keresztény közösségektől. Ennek alapján megkérdőjelezhető az a nézetük, hogy a történelmi megosztottság egyedül az igazság érdekében maradt fenn még ma is.” 27. old.