Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet  szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket.  Boldizsár Ildikó meggyőződése, hogy a mesék minden élethelyzetben és  életkorban képesek új tapasztalatokkal gazdagítani bennünket, s ez  fokozottan igaz az öregkor meséire. Ha az ember idejében elgondolja,  milyennek szeretné látni magát élete utolsó harmadában, lehetőséget  teremt arra, hogy ehhez az elképzeléshez igazítsa napjait. Az öregkorra  ugyanis éppúgy fel kell készülni, mint a felnőtté válásra, vagy az  anyaságra és az apaságra. A kötet meséi úgy segíthetik ezt a  felkészülést, hogy a történetekben szereplő apókák és anyókák követendő  példát nyújtanak a mindennapok átrendezésére, a világhoz való viszony  megváltoztatására. A boldog öregek tényként fogadják el az idő múlását,  és felismerik a benne rejlő lehetőségeket. Megváltozik a fontossági  sorrend életükben, és képessé válnak az előítéletektől és  önbecsapásoktól mentes létezésre. Ráadásul életörömöt és leleményességet  is lehet tanulni tőlük, hiszen tapasztalataik rendezgetése,  szintetizálása közben sok olyan dolgot fedeznek fel, amire a  fiatalabbaknak még nincs látásuk. 
A Mesék-sorozat záró kötetét az  idős embereken túl azoknak ajánljuk, akik boldog öregségre vágynak, és  kíváncsiak rá, hogyan alakítható át az életük ennek érdekében. És persze  azoknak, akik szeretnének maguk körül minél több boldog öreget látni,  hiszen a hozzátartozókon is múlik, hogy milyen minőségben éljük át az  élet délutánját.
Hozzászólok