Brueggemann egyik rendkívüli teljesítménye, hogy megtalálta azt a rendszert biztosító keretet, melybe elhelyezhette a bibliai szövegek – a könyv egész terjedelme során végig biztos kézben tartott – sokféleségét. Tette ezt úgy, hogy a keret nem tűnik mesterkéltnek, hanem arról győz meg, hogy a szöveg természetéből származtatott.

Rendszer helyett rendszeresített rendszerbontás – ez volt Bruegge­mann megoldása. Annyira szétfeszítette a rendszeralkotás kényszerét, hogy – miközben a redukcionizmus ellen kardoskodott – metaforába, a per metaforájába sűrítette a kategóriák (mint rendszerelemek) tovább már nem feszíthető határait.

Per-metaforájának (egyik) szépsége és ereje, hogy a tanúsítás, vitatás, védelem sokhangúságában elhangzó diskurzusok mindegyike egyaránt fontos szerephez jutnak, ugyanabban a méltatásban részesülnek. Még az ellen-tanúság sem feltétlenül mindig negatív előjelű. Mindegyik szólam rendeltetése a többi szólam függvényében érvényesül. Ahogyan József Attilánál olvashatjuk: a konszonancia a disszonanciák harmóniája.

Brueggemann azon nagyon kevesek egyike, aki eljutott arra a csúcsra, amikor megengedheti magának a saját gondolat gőgjét, ami nélkül nem lehet – nem csak – teológiát művelni.