Ez az esszé igyekszik Radnóti Miklós alakját, jellemét kora miliője fényében bemutatni. Tizenegy évvel fiatalabbként nemcsak kortársa, hanem munkaszolgálatos bajtársa is voltam. Azonos időben, de különböző helyeken, különböző körülmények között voltunk kiszolgáltatva Horthy „keretlegénnyé torzult magyar parasztjai” és többségében lumpenközéposztályhoz tartozó tisztjei brutális kényének-kedvének. Munkámban nem annyira Radnóti irodalomtörténészek, kritikusok által oly gondosan feldolgozott és nagyra értékelt költészetét, hanem inkább emberi mivoltát taglalom. Radnótinak a bori noteszben talált költeményeivel nemcsak a magyar, hanem a „világpanteonban” is biztos helye van. Ezek nélkül – véleményem szerint – kétséges, hogy elérte volna az utókor ilyen fokú megbecsülését... Nem könnyű feladat megtalálni a középutat, hogy a tárgyilagosság és valósághűség szándéka következtében ne alulexponált, túl sötét portré kerüljön ki a „műteremből”. Attól tartok, ha az ingát középhelyzetben megállítom, már akkor is úgy tűnhet, mintha az ellenkező végletbe lendíteném ki. Berczeller Imre

Hozzászólok