A szerző arra tesz kísérletet, hogy a magyar nemzeteszme történetét egységes keretbe foglalja és egységes metodika alapján elemezze. Alapkoncepciója, hogy a magyar nemzeteszme széthullása nem elsődlegesen Trianon következménye volt, a bomlás már a századforduló körüli időkben elkezdődött. A 19. század húszas-negyvenes éveiben kialakult liberális nemzetkoncepció, valamint a kiegyezés körül megszilárduló ún. magyar politikai nemzeteszme (amely, bár korántsem volt egységes, mégis belső kohézióval rendelkezett) a századforduló Magyarországán darabjaira hullott. A 20. század elején radikálisan eltérő nemzetkoncepciók jelentek meg (szociáldemokrácia, polgári radikalizmus), amelyek alapjaiban tagadták a liberális magyar nemzetkoncepció egészét. A trianoni tragédia után ez a szétesés tovább folytatódott, s bár történtek kísérletek az egységes magyar nemzeteszme helyreállítására, a folyamat alapvetően kudarccal végződött. A mű megközelítése eredendően történeti, de egyúttal olyan problémát elemez, amely ma is élő és aktuális. Nevezetesen: mi az oka a magyar nemzetet immár egy-két évszázada megosztó törésvonalaknak (kuruc-labanc, kiegyezés­párti-függetlenségi, népi-urbánus, fideszes-balliberális).

Hozzászólok