Andreas Doppler mintaszerű életet élő, norvég családapa: felesége csodás asszony, gyerekei nagyszerűek, jövedelme stabil, a háza szép nagy. Más szóval a tökéletesség már-már elviselhetetlen méreteket ölt, megágyazva egy klasszikus, skandináv bekattanásnak. Irigykedve nézzük, ahogy lerázza társadalmi béklyóit, és a természet hívó szavát követve az Oslo fölötti erdőségekbe költözik, totemoszlopot farag, és mély barátságot köt egy széplelkű jávorszarvassal.

A Doppler az életközepi válság regénye, a férfilélek mélyén lázadozó kisfiú diadala a felnőtt világgal szemben.

Doppler a civilizációkritika regénye is, és bár nem mond újat a fogyasztói társadalom infantilizmusáról, szelíd naivitása mégis arra késztet, hogy újragondoljuk a közhelyek sorába száműzött örök kérdéseket.

Erlend Loe a magyar olvasók körében is méltán népszerű Doppler-trilógia első kötetében a szabadság kereséséről, a határok feszegetésről, sőt azok átlépéséről ír, fantasztikusan kifinomult humorával pedig feltárja az odavezető utat kísérő ellentmondásokat is.

Az abszurd humorú kultregény főhőse korunk sikeres és okos embere, Andreas Doppler, aki nem akar többé korunk sikeres és okos embere lenni. Hirtelen elhatározásból felmond a munkahelyén, és kiköltözik az erdőbe. Vadember lesz. Túlkoros viking Maugli, modern Robinson, aki minden nehézség ellenére megkísérli függetleníteni magát a civilizáció romboló hatásaitól és béklyózó kötöttségeitől. Harcot vív… talán azért, hogy megtalálja önmagát. S az örökös küzdelem közepette egyre őszintébbé és szerethetőbbé válik.